Üdvözöljük belsőépítész blogunkon!

Belsőépítész blogunkon naprakész ötletekkel szolgálunk, azoknak a designkedvelő embereknek, akik nyitottak az új és ötletes megoldásokra, valamint segíthetünk lakberendezőként megnyitni az utat a hétköznapi ember otthonának, álmainak megvalósításához.

2010. március 19.

Új nagyvárosi életstílus

a természet lágy ölén

Manapság egyre gyakoribb, hogy az emberek igénylik otthonaikba is a természet közelségét, mivel a nagyváros utcái, ahol a nap több részét töltjük, sajnos nem nyújt még látványban sem elég zöldövezetet.
A bútor- és formatervezőket inspirálja a természet, így a kínálat sem elhanyagolható olyan bútorokból, kiegészítőkből, melyekkel felöltöztethetjük lakásunkat.
Nagyon sokféle burkolat kínálattal rendelkezik a Dune spanyol burkolatgyártó és forgalmazó cég, melyek természetes anyagokból dolgoznak. Tehát egyes cégeknek fontos, hogy nemcsak illúziót keltve, leutánozva hozzák vissza a formákat az enteriőrbe, hanem maguk az anyagok köszönjenek vissza a falakon, padlókon. 



Ide sorolnám a Sunmoon bútorforgalmazó céget is, akik szintén igényesen elkészített, többek között rattan bútorokat árusítanak.



Első látásra beleszerettem La Chanh Nguyen tervező „Mossy carpet” névre keresztelt fürdőszobai szőnyegébe, bár nem élőben láttam, viszont nagy élmény lehet egy élő mohába lépni, beletúrni lábujjunkkal .… szóval így a természet is beköltözhet hozzánk, erre is született példa. 


Egy csipetnyi a természetből, egy jól átgondolt tervezésű otthon egyenlő a nyugodt és gondtalan pihenéssel, kizárva a város zaját és smogos légkörét.









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése